Látóképi-víztározó

Ponty-Centrum Horgász Egyesület

Rendben lezajlott a ponty telepítés

A mai nap délelőtt Gödöllőn vették át egyesületünk tagjai a nekünk szánt halakat, akik a tartályos kocsival megindultak új otthonuk felé. Délután már birtokba is vették új helyüket, és valószínűleg most is éppen az új területtel ismerkednek. Egyesületünk tagjai, az Agrár dolgozói mellett a Halászati Felügyelet tagjai, és több horgász, valamint a sajtó munkatársai is részt vettek, szerencsére minden rendben zajlott.

A halak 1,80-2 kg átlagban jöttek, persze kisebbek, nagyobbak akadnak azért benne. A válogatásnál sikerült egy pár "gyöngyszemet" is szerezni:10-15 db ,7-8 kg súlyú spanyol mintás ponty formájában, melyek súlyuknál fogva már eleve védettséget élveznek! A halak nagyon szépek, egészségesek, biztos sok örömet okoznak majd, és ne feledjük, 50 mázsa érkezett!


Felhívjuk horgásztársaink figyelmét, hogy a debreceni külső és belső ív elején 200 méter után lehet megkezdeni csak a horgászatot, melyet szalaggal jelöltünk, mert itt kerültek bele a halak! Hétfő reggeltől ismét lehet a tó elején is horgászni!


A múlt hét vasárnap elmaradt pergető találkozó most vasárnap megrendezésre kerül, a részleteket holnap ismertetjük,de ez leginkább a nagy vizet érinti majd.
Jó fogást kívánunk mindenkinek!


 

Halászati őri telefon

+36 20 433 4460

Halaink

sanluc.jpg