Látóképi-víztározó

Ponty-Centrum Horgász Egyesület

Hírek

Nagytakarítás a Látóképi-tározón a TeSZedd! program keretében

A tegnapi nap folyamán véget ért az országosan meghirdetett TeSzedd! program, melyet a természet megtisztításáért és megóvásáért hoztak létre.
Egyesületünk is részt vett a programban, és vasárnap délelőtt tagjaink, valamint több horgásztárs segítségével,mintegy ötven fővel nekiláttunk a munkának,mely a nagy létszámnak köszönhetően, no meg persze a lelkesedésnek hála, pár óra alatt eredményre is vezetett!



A munka után egy jó hangulatú, finom ebéd mellett aztán kötetlen beszélgetések alakultak ki, majd jöhetett a jól megérdemelt pihenés!
A PCHE szeretné mindenkinek megköszönni a részvételt,aki valamilyen formában segítette a tó és környezete megtisztítását,ezek mindannyiunk közös érdeke!
A tavalyinál jóval kevesebb szemetet kellett eltávolítani, ami jó hír, de azért így sem volt kevés, ami viszont elég szomorú!

A Látóképi-tározó és a MOHOSZ horgászrendje egyöntetűen kimondja, hogy a horgászatot "SZEMETES HORGÁSZHELYEN MEGKEZDENI IS TILOS"
Ennek ellenére léteznek olyan semmirekellő, barbár, horgásznak nem nevezhető véglények, akik gumiabroncsot,felniket, szélvédő mosó folyadék, vagy éppen olajos flakonokat hagynak hátra, hirtelen nem is tudjuk eldönteni, ezek melyik horgász módszerhez köthetők...
A fák repedéseibe gondosan belegyűrt cigi csikkek, vagy uzsonnás tasakos is igazán szépérzékre vallanak..
Reméljük, a jövőben nem kell más undorító mocskát a jóérzésű embereknek összeszedni, ugyanis a tegnapi csodás napon kirándulni, horgászni, vagy más szabadidős programot is lehetett volna csinálni, mi mégis arra szántuk, hogy valamit tegyünk egy szebb jövő érdekében ,ezért még egyszer jár a tisztelet és a köszönet minden résztvevőnek!

Kedves Horgásztársak!

A jövőben halőreink különös figyelmet fordítanak majd a horgászhelyek tisztaságára, ennek hiánya figyelmeztetésekkel és engedélyek ELVÉTELÉVEL is járhat!
Szeretnénk, ha jövőre nem kellene ilyenekkel foglalkoznunk, szorítsuk ezt a jelenséget vissza, közösítsük ki a szemetelő, környezetet és horgásztársait nem tisztelő csürhét egyszer és mindenkorra!
Nem elfogadható az sem, hogy "még fér a szemeteszsákba, itt hagyom, jó lesz még másnak" című klasszikus, ugyanis a szél, valamint a rágcsáló félék, róka esetleg előszeretettel hordja széjjel.
Az egyesületünk által kihelyezett konténer elszállítása több tízezer forintba kerül (alkalmanként!!!)évenként ez több százezer forintot jelent!
Nem lenne jobb mondjuk ezért a pénzért halat telepíteni, vagy a tó körüli infrastruktúrára fordítani?!?
A környezetünkért mi magunk felelünk. A szemetelés óriási, globális mértékű probléma, több százezer négyzet kilométer szemét van bolygónkon..
Borzasztó adat, mely nem csak az élőlényekre roppant veszélyesek(sokszor halálosak!)hanem, ránk emberekre is idővel.
Mutassunk példát a mikro környezetünkben arra, hogy vissza szorítjuk ezt az undorító jelenséget Látóképen, hogy felhőtlenül örülhessünk fogásainknak a jövőben!
A szemetet pedig vigyük haza mindannyian, hiszen bármit is vittünk ki magunkkal, az jóval kisebb lesz a felhasználás után, és összegyűrve sokkal kisebb helyet foglal el a kocsiban... 
Vigyázzunk közösen erre a páratlan adottságú vízre, és becsüljük meg, mert rengeteg örömet fog még nekünk okozni, ebben biztosak lehetünk...

Halászati őri telefon

Halőrház  telefonszáma:
+36 20 433 4460

Halőri telefonszám:
+36 30 113 1301

Tógazda telefonszáma:
+36 30 599 3314

Versenynaptár 2024.

Facebook oldalunk