Látóképi-víztározó

Ponty-Centrum Horgász Egyesület

Hírek

II. Baráti Találkozó Látóképen- nagy küzdelem, csodás halak

 II. Baráti Találkozó Látóképen- nagy küzdelem, csodás halak

A Ponty Centrum Horgász Egyesület ebben az évben két baráti találkozót szervezett a kezelésükben lévő Látóképi- tározón, melynek a célja a nagyponty állomány felmérése elsősorban volt, illetve egy jó hangulatú rendezvény kialakítása. A tavaszi szemlén sajnos kevés nagytestű ponty mutatta meg magát, ezért az őszi fordulóban jobban bíztak a versenyzők, mint később kiderült, nem hiába.

A szabályzat is változott, hiszen csak az öt kifogott legnagyobb hal súlya számított, és nem az összfogás. A verseny időtartama 120 óra volt, október 18.-23. között. A Pontycentrum csapat tagjaként vártam a megmérettetést, mikor is kaptam egy telefont az egyesület elnökétől, Molnár Mikitől, hogy ő is indulna, csak nincs kivel, ezért rám gondolt. Szóltam még Laci barátomnak, így össze is állt a csapat, mely a Halfarkas névre hallgatott. Mi ketten még sohasem versenyeztünk, ezért érdekes is volt szemszögünkből a dolog.

 

Csodaszép reggelen kezdődött a verseny
Csodaszép reggelen kezdődött a verseny

 

Szerda reggel 19 csapat várta izgatottan a ragyogó őszi napsütésben, hogy hol fog majd horgászni a következő napokban. Nálunk én voltam a „szűz”kéz, húzásom eredménye az 1. számú hely lett. Ez a túloldalon lévő három hely egyike volt, konkrétan a szélső, a tó debreceni ága és a nagy víz találkozásánál. Örültünk neki, mert jobbról nem volt már szomszédunk, és ígéretesnek is tűnt.

A szektorok felosztása. A 1. számú helyet húztam
A szektorok felosztása. A 1. számú helyet húztam

 

11 órától lehetett vízre menni, radarozni, etetni, behúzni, ki-ki a saját tempójában végezte ezeket. Igyekeztünk jól szétszórni a botokat, lehetőségeinkhez mérten. Négy különböző hely szerepelt:a szektor szélén a partközelben, egy akadó előtti rész, és a mélyebb részeken keményebb, kopogósabb résszel. Órákig tapogattam, keresgéltem, mindent át akartam fésülni, ami érdekes lehet. 3-5m közötti mélységekbe kerültek a csalik, melyek Live System és Odyssey XXX voltak, 24mm méretben.

Bizonyított csalikra tettük le a voksunkat
Bizonyított csalikra tettük le a voksunkat

 

Volt dupla süllyedő, szimpla, és hóember is, majd meglátjuk, mi válik be. Keveset etettünk, felezett és egész bojlik koncentráltan. Rengeteg természetes táplálék van a tóban, és mivel a nagyobb halak érnek többet, úgy gondoltuk, úgy horgászunk, ahogy szoktunk „hagyományos” körülmények között. Délután minden a helyére került, este és hajnalban az első mérhető halak is megérkeztek, jól alakultak a dolgok.

 

A hóemberek szépen dolgoztak
A hóemberek szépen dolgoztak

Meleg őszi idő volt, légmozgás csak minimális. Pénteken hajnalban lassú, húzós kapás következett, melynek végén egy gyönyörű tükröst szákolhattam. A maga 12 kilójával a verseny addigi legnagyobb hala volt, de nem sokáig!

 

A legnagyobb halunk
A legnagyobb halunk

Az élénkülő szél a debreceni ág felé fújt, így az ott horgászók kezdhettek reménykedni. Nem is ok nélkül: az éjszaka folyamán egy 21,30 kg tükörponty került a mérlegelőbe! Kezdtek belelendülni a csapatok, az éjszaka nekünk is nyolc kapásunk volt, meg is lett az öt mérhető halunk, aminek köszönhetően a hatodikról a második helyre ugrottunk! Külön öröm volt, hogy mindegyik bója működött!

 

A tórekord tükrös a SZABA Team jóvoltából
A tórekord tükrös a SZABA Team jóvoltából

 

Kezdett élesedni a csata! Egyre többen gyűjtötték össze az öt mérhető halat, az egyik csapat pedig egy hatalmas, 36 kg busát is fogott, melyet extrém fárasztás végén tereltek szákba segítséggel.

Tartjuk a lépést a mezőnnyel...
Tartjuk a lépést a mezőnnyel...

 

...megtartani a helyünket....
...megtartani a helyünket...

 

... vagy feljebb kapaszkodni!
.. vagy feljebb kapaszkodni!


Egy soron kívüli óriás
Egy "soron kívüli" óriás!

 

Szombat reggel az addig kapás nélkül(!) álló Pontycentrum ugrott az élre, ugyanis pár óra alatt csodás pontyokat fogtak. Az idő hűlni kezdett, a szél is megfordult, így a gát mellett horgászók kerültek előtérbe. Egy kevés tigrismogyorót is főztünk, mert az etetés mellé jónak gondoltuk. A két rövid pályánk az utolsó napokban nem adott halat, sajnos nem arra jártak, a két belső viszont tovább dolgozott. Szerencsére több halat is tudtunk cserélni, nőtt az átlagunk, de ennek ellenére visszább csúsztunk, mert az eleje is tartotta magát.

 

A testvércsapat is beindult
A "testvércsapat" is belelendült!

 

Egy este alatt Józsi...
Egy este alatt Józsi...

 

... és Karcsi óriásit ugrottak előre
... és Karcsi óriásit ugrottak előre

 

Őrületes hajrá kezdődött, melynek végén katartikus dolgok történtek,: az utolsó estén a Tati Carp Team állt az élre három remek hallal, köztük egy pompás, 18kg tőponttyal, és már nem is engedte ki kezéből az előnyt. Hiába hajráztunk mögöttük a többi csapattal, már nem sikerült befogni őket. Sőt, a mögöttünk lévők is belehúztak, így az első felében a mezőnynek igazi „tumultus” alakult ki. Hiába voltak szép fogások, halat már nem nagyon tudtak cserélni, de az izgalom tovább nőtt, hiszen az utolsó 24 órában már hírzárlat volt.

 

De végül egy huszáros hajrával...
De végül egy huszáros hajrával...

 

... A Tati Carp Team...
... A Tati Carp Team...

 

..ugrott az első helyre
..ugrott az első helyre

 

Nagy küzdelem volt, melynek végén még hatalmas esőt és szelet is kaptunk a nyakunkba, így csónakkal kellett kiköltöznünk az út használhatatlansága miatt, kalandos 120 óra méltó befejezéseként. Az 5. helynek is tudtunk örülni, elsőre nem is volt rossz.

Sajnos két halvesztésünk is volt, de a közel harminc kapás mellett ez nem olyan rossz azért. A legtöbb kapást a Live Systemnek köszönhettük, most ő volt a favorit. A hétfői ebédnél és az eredményhirdetésnél már mindenki a tapasztalatokat és az élményeit ecsetelte, az egész versenyre jellemző jó hangulatban. Ezt a baráti jellegét szeretné megőrizni az egyesület a közeljövőben is a rendezvénynek. Itt látható a teljes végeredmény is, jól látható, mennyiken múlott egy-egy hely sorsa.

Az első két helyezett, és a legnagyobb halat fogó csapat.Gratulálunk!
Az első két helyezett, és a legnagyobb halat fogó csapat.Gratulálunk!

 

 A hivatalos végeredmény nüanszokon múlott
A  hivatalos végeredmény nüanszokon múlott

 

Pár kép pedig a szép halakról:

Néhány szép fogás a csapatoktól  Néhány szép fogás a csapatoktól

Néhány szép fogás a csapatoktól  Néhány szép fogás a csapatoktól

 

Ez egy remek esemény volt, a hangulat végig baráti, a szomszédok a hitelesítés mellett is sokszor átmentek egymáshoz beszélgetni, enni-inni, és ez így van jól. A tó sok szép halat mutatott magából, de közel sem mindent!

 

Őszi naplemente
Őszi naplemente

A fejlődés a következő években még jobban mérhető lesz, biztos vagyok benne, hogy pár év múlva az ország legjobb vizei közé fog tartozni ez a fantasztikus tározó, melyet megérdemel! Az elmúlt években gátlástalan húshorgászok által teljesen kizsákmányolt víz magára talál majd. Külön kiemelném, hogy az egyesület csak hivatalos úton telepít, a halak itt nőttek meg, és nem fognak máshonnan nagytestű pontyokat összelopkodni, hogy az embereket becsapják és a pénzről szóljon minden! Itt meg kell dolgozni az eredményekért.

Ezúton is szeretnék gratulálni minden csapatnak, mert nehéz pályán úgy gondolom mindent megtettek a sikerért, remélem találkozunk legközelebb is!

Zárásként megemlíteném még, hogy a novemberben megrendezendő Pontyshow-n a Látóképi-tározó is jelen lesz, az A-23 standon a Pontycentrum mellett, ahol a fogásokról, a helyekről, és a tó adottságairól lehet kérdezni horgászainkat, akik készséggel válaszolnak a felmerülő kérdésekre!

Várunk minden érdeklődőt, ajánlom figyelmébe mindenkinek ezt szép helyet!

Tisztelettel Czifra Antal és a Pontycentrum

Halászati őri telefon

Halőrház  telefonszáma:
+36 20 433 4460

Halőri telefonszám:
+36 30 113 1301

Tógazda telefonszáma:
+36 30 599 3314

Versenynaptár 2024.

Facebook oldalunk